Az Egyesült Államok a világ koronavírussal legfertőzöttebb országa jelenleg a statisztikák szerint. Jelenleg hivatalosan minden harmadik fertőzött amerikai, minden negyedik elhunyt amerikai. (Persze, tudjuk, a statisztikák félrevezetnek, más lehet a hivatalosan fertőzöttek és a valósan fertőzöttek száma, és megint más lehet a valódi száma az elhalálozásoknak, az országok nem egységes elvek szerint tesztelnek vagy vezetik a statisztikáikat.) Nem ez lenne az első járvány, amelyik végigmegy Amerikán: az első nagy járványt az európai konkvisztádorok és telepesek hozták be, és becslések szerint minden tizenötödik-huszadik őslakó élte azt túl; nem feledkezünk meg az 1918-19-es spanyolnátháról sem, amelyik szintén jelentősen érintette az Államokat. A sorozat harmadik részében pedig majd a 80-as évek HIV/AIDS-járványát fogjuk végigvenni, és még így is kihagyjuk a XVI. századtól egészen a XX. századig rendszeresen jelentkező kolerát, sárgalázat, kanyarót, illetve a XX. században világjárványként kirobbanó világjárványként kirobbanó poliomielitiszt, azaz a járványos gyermekbénulást.
Amerika nyavalyái II. -- a spanyolnátha Amerikában
Mint korábbi cikkemben írtam: "Egészen a II. világháborúig minden egyes háborúban több áldozatot szedtek a háborúkban megjelenő kórokozók, mint maguk a harci cselekmények." Ez így volt még az első világháborúban is tehát, amelynek végén kitört a spanyolnátha.
Honnét indult ki a spanyolnátha?
A megnevezés félrevezető, ugyanis nem a spanyoloktól indult ki. Éppenséggel csak Spanyolország nem vett részt a háborúban, ezért a spanyol sajtó beszámolt a járványról tisztességesen, míg a német, francia, angol stb. sajtók ezt nem tették, mert nem tehették meg. Akkor még volt háborús cenzúra, egyszerűen nem engedték meg a cenzorok, hogy ilyen hírek megjelenhessenek, hogy a nép haldoklik nagy tömegben, a hátországban, meg a fronton is. Semmi olyan hír nem jelenhetett meg, ami aláásta volna a katonák harci szellemét. (Így fogalmaztak: ami a háborús erőfeszítést akadályozta volna.) Így Spanyolországban a járványról pontos adatok jelentek meg, és ezek alapján még csak nem is ott volt a legrosszabb a helyzet! Csak a legtisztábban átlátható. (Érdekesség, hogy a meglehetősen lenéző angolok akkoriban úgy vélekedtek a spanyol influenzáról, hogy a borzalmas spanyol időjárás az, ami ezt a megbetegedést okozza, de a mindig esős Angliában nem fog tudni elterjedni.)
Azt is érdemes tudni, hogy a feltételezések szerint az, amit mi spanyolnáthaként ismerünk, az 1918 őszén berobbant járvány, az az új kutatások szerint csak a második hulláma volt a vírusnak, amelyik a fronton, a koszos, piszkos, zsúfolt körülmények között élő, alultáplált, legyengült, megtört szervezetekben kapott új, halálosabb erőre, bennük mutálódott ki az agresszívebb, halálosabb változat. A vírus első hulláma 1918 márciusában mutatkozott meg először, és akkor még a szezonális influenzának hitték. Az egyik első regisztrált beteg egy kansasi katonai orvos, Albert Gitchell volt, akit negyvenfokos lázzal kezeltek. A barakkban gyorsan elterjedt a vírus, 1100 katonát betegített meg, akik közül 38-an haltak meg, miután a vírus tüdőgyulladást okozott náluk. (3%-os mortalitás.) Az amerikai katonák vitték magukkal a vírust Európába, és a fronton alakult ki annak erősebb mutációja, ami a második hullámot okozta. Az első hullám a feltételezések szerint az angol harcoló katonák felét, a francia hadsereg háromnegyedét fertőzte meg, ám ekkor még csak gyengébb tünetekkel, és az influenzához hasonló halálozási arányszámmal.
Colorado államban, Fort Collins város katonai kórházában spanyolinfluenzás betegeket kezelnek
A hadigépezet pedig elterjesztette a mutációt. Rengeteg embert, felszerelést mozgattak meg, zsúfolt, teljesen kihasznált hajókban, a kimenőt kapott, vagy a hátországba bármilyen okból visszaküldött katonák pedig gyorsan elterjesztették a saját országukban a vírust. A korabeli viszonyok között emiatt is lehetett olyan halálos ez a kórokozó.
Ez a második hullámot okozó mutáció egy teljesen egészséges fiatal férfit vagy nőt 24 órával a megbetegedés első jeleinek megjelenése után le tudott dönteni a lábáról. Naná, hogy cenzúrázták a háborús felek a hírt. A vírus olyan pusztítást végzett, hogy egyes feltételezések szerint ez okozta a német hátország és front megroppanását, és így a német kapituláció egyik közvetlen kiváltó oka volt (a hadvezetés legalábbis erre fogta). Az amerikai katonai veszteségeknek több, mint a felét okozta a spanyolnátha, nem a fronton estek el, csatában.
Járványkórház Kansasban, 1918 körülről. Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Múzeum fényképe
1918-ban az amerikaiak egyszerűen nem hitték el, hogy létezhet ilyen. Hatalmas felfedezések követték egymást: a röntgensugár, a rádióhullámok, az elektromosság, a telefon, de nem csak fizikai-kémiai-vegyészeti, hanem biológiai, gyógyszerészeti és élelmiszer-biztonsági előrelépések is történtek. (Épp 10 éve osztottak ki Paul Erlichnek az immunrendszer működésével kapcsolatos kutatásaiért orvosi Nobel-díjat.) Olyan gyors volt a betegség lefolyása, hogy amikor Baltimore-ban vöröskeresztes nővérek lázas betegeket mentek meglátogatni, több helyen találtak haldokló betegeket már halottak mellett. Nem volt senki egészséges ember a házban, aki tudott volna valamit tenni a halottak elszállítása érdekében. Máshol legalább a kádba tették őket, és jeget öntöttek a hullákra, és ez még a jobb eset volt: előfordult, hogy a hullák temetetlenül rohadtak lakásokban, sikátorokban.
Philadelphia
W-alakú halálozási adatok
Noha a hagyományos influenza általában a nagyon fiatalokat és nagyon időseket fenyegeti legjobban, a spanyolnátha meglepő módon nem csak az 5 évnél fiatalabbak és a 65 év felettiek között terjedt a legjobban, hanem a 20-40 évesek között is szedte áldozatait. A 20 és 40 év közötti, alapvetően egészséges fiatal felnőttek körében a magas halálozási arány azóta sem értett vonása a pandémiának. Talán ez volt az, ami miatt sokan kétségbeestek a vírust illetően, nem lehetett azt mondani, hogy ez is csak egy influenza; hiszen pont azokat támadta, akik aztán az új generációt meg tudták volna szülni. Így aztán a szokásos, bevett módszert követte az amerikai szövetségi kormány is: elhallgatták a valós veszélyeket, annyira féltek az emberek bepánikolásától.
A vírus annyi áldozattal járt, hogy rövid időre lecsökkentette 12 évvel (!) a várható élettartamot Amerikában.
Nővérek maszkokat készítenek Bostonban, hogy ezzel is lassítsák a vírus terjedését
Nem volt a megbetegedés ellen ellenszer (egyes orvosok megpróbálkoztak 30 grammnyi aszpirin felírásával, amivel megmérgezték pácienseiket), sem a nyomában fellépő betegségekre, sem oltóanyag megelőzésre. Gyakorlatilag csak a manapság is gyakorolt szociális távolságtartást tudták bevetni ellene: izoláció, karantén, a publikus események (így a templomok látogatása is) korlátozása, az akkori idők járványügyi intézkedései kényszerűen ebben merültek ki. Illetve tudták, hogy ennél többet is tehetnének: a kijárási korlátozások, gyárak termelésének visszafogása, még hatékonyabb lehetne, ám ezt nem tették meg. Óvták a háborús erőfeszítést. Nem akarták leállítani a hadfelszerelést előállító gyárakat, sem nem akarták, hogy a civilek követeljék a katonák frontról való visszahívását.
Az egyik leginkább érintett városban, Chicagóban betiltottak minden közösségi eseményt, így még a temetéseken való részvételt is! (Chicago ekkoriban Amerikában a 2. legnagyobb város volt New York mögött, a világon csak London, Párizs és Tokió lehettek ekkor nagyobbak.)
Egy nővér spanyolnáthás betegek állapotát ellenőrzi a Walter Reed washingtoni katonai kórház influenza osztályán
Amerikában tovább nehezítette a védekezést, hogy a frontra kirendelt orvosok és nővérek miatt nővér-hiány volt. Az egyébként képzett, afroamerikai nővérek alkalmazását pedig a Vöröskereszt egyszerűen megtagadta, ahogy sok ápolt is visszautasította, hogy a nővér, aki vigyáz rá, feketebőrű legyen. A fekete bőrű nővérek csak a hadifoglyokat ápolhatták, egészen addig, amíg annyi nővérre lett szükség, hogy mégis behívták őket szolgálni.
És a tünetek? Nos, a szokásos, mondhatni. Fejfájás, fáradtság, száraz köhögés, étvágyvesztés; ezután a betegség második napján hasmenés, izzadás, amelyet sokszor tüdőgyulladás vagy más légzőszervi megbetegedés követett. Volt, hogy vérrögöket találtak a tüdőben, vagy a fekvő betegek a saját vérükbe fulladtak bele el nem állítható orrvérzést követően. Ez mind az, amit évtizedekkel később a tudósok a mostani koronavírus-járvány kapcsán is emlegetett citokinviharnak mondanak. Az ebben elhunyt katonákat boncoló tábori orvosok azt jegyezték fel a halottakról, hogy olyan volt a tüdejük, mintha vegyi támadásban haltak volna meg.
És a vírus aztán egyszer csak elmúlt. Nem tudni, hogyan, leginkább úgy, hogy mindenkit, akit meg tudott ölni, megölt, akiket meg nem, azok meg megszerezték az immunitást, és így kialakult a nyájimmunitás is. A vírus elhalt. Ez azt jelenti, hogy alig van olyan ember, akinek a felmenői között lett volna spanyolnátha-áldozat: egyszerűen azért nincs, mert aki belehalt, annak leszármazottjai sincsenek, vagy maradtak életben (mivel pont a nemzőképes korúak között pusztított leginkább, és nekik az 5 évnél fiatalabb leszármazottaik is jó eséllyel belehaltak.)
A betegség feltérképezéséhez az 1950-es években az segített, hogy egy alaszkai faluban a permafrosztba temettek 72 halottat (a falu 80 felnőttje közül ennyien haltak meg), és a tudósok akkor tudták jobban megérteni a vírust, a több, mint 30 éve elhunyt tetemek boncolásával.
Még az elnök is elkapta a betegséget -- azt a betegséget, amelyikről addig tudomást sem vett
Később, a harcok lezárása után, még volt a vírusnak egy harmadik, erőtlenebb hulláma, amelyik minden bizonnyal megbetegítette Woodrow Wilson elnököt is. (Az elnök személyi titkára és legidősebb lánya már elkapta eddigre a kórt.) 1919. április 3-án az elnök elkezdett köhögni Párizsban, ágyba került, mozgásképtelen lett. Olyan gyorsan romlott állapota, hogy kezelőorvosa egyenesen arra gyanakodott, hogy megmérgezték. Pont a legrosszabb pillanatban: azért utazott Európába, hogy a béketárgyalásokon 14 pontjának érvényt szerezzen. Georges Clemenceau francia miniszterelnök számára ez a megbetegedés a lehető legjobb pillanatban jött, így a francia érdekeknek (ellensúly híján) nagyobb eréllyel tudott érvényt szerezni. A pletykák szerint Clemenceau még le is akarta fizetni Wilson orvosát, hogy az NE gyógyítsa az elnököt meg... Ami viszont biztos, hogy Wilson a betegsége idején mentálisan zavarttá lett (ami szintén lehetett tünet), és a betegsége után már nem volt az igazi. Wilson megbetegedése hozzájárult később a huszonötödik alkotmánykiegészítés elfogadásához. A megbetegedést követő héten az elnök visszautazott Amerikába, így Clemencaeu akarata érvényesült a tárgyalásokon, amiről viszont az a konszenzusos vélemény, hogy hozzájárult a németekben a revans vágyára, és így, az első világháború félresikerült lezárása magában hordozta a második világháború csíráit is.
Az elnökkel kapcsolatban a titkosszolgálat annyira igyekezett titokban tartani a megbetegedés tényét, hogy sok történelemkönyvben (talán a gimnáziumi tankönyvben is?) mai napig az van benne, hogy Wilson nagyon csalódottá lett a tárgyalások alakulását illetően, ezért utazott haza. A megbetegedést náthának tudták be, amit az esős Párizsban kapott el az elnök, és csak egy pihenésre van szüksége -- ez volt a hivatalos álláspont.
Vittorio Orlando, David Lloyd George, Georges Clemenceau és Woodrow Wilson 1918-ban
Wilsonnal kapcsolatban érdemes még megemlíteni, hogy soha, egyetlen egyszer sem tért ki arra, hogy az országban járvány van. Nem szólalt fel semmilyen publikus fórumon, sem a kongresszusban. Hagyta, hogy a háborús termelés folytatódjék, és a spanyolnátha amerikaiakat öljön. Az elnök a spanyolnáthából felépült, majd hat hónappal később stroke-ot kapott. Elnöki hivatalának utolsó pár hónapjában gyakorlatilag a felesége intézkedett helyette, majd mindenre rászignálta férje aláírását.
