Volt egyszer egy Amerika

Volt egyszer egy Amerika - XIX. rész

2018. december 25. 22:50 - Balázs Nádasi

Az Apollo-8 és a Földkelte

50 éve, 1968. december 24-én az Apollo-8 misszió asztronautái, Jim Lovell, Frank Borman és William Anders voltak az első emberek, akik Földkeltét láttak a világon. Ők hárman voltak az első emberes utasai a Saturn-V rakétákkal űrbe kilőtt Apollo-kapszuláknak. Miután majdnem 3 napig (68 óráig) tartott az út a Holdig, az űrkapszula utasi tízszer kerülték meg a Holdat 20 óra leforgása alatt, fényképeket készítettek, és 24-én este bejelentkeztek az addigi világtörténelem legnézettebb tévéműsorába is, és felolvastak tíz verset a Teremtés Könyvéből. Jogosan érezhették úgy nem csak az amerikaiak, hanem mindenki a világon, hogy mérföldkőhöz érkezett az emberiség.

Az ikonikus fotó, Bill Anders fényképe. Egész addig ember még nem látott Földkeltét. A Time magazin szerint azon 100 fénykép egyike, amelyek megváltoztatta a világot. Anders korábban már lefényképezte a Hold sötét oldalát, de egyszer csak meglátták a Földet: "Ez volt az egyetlen szín az egész univerzumban."

1944-re a második világháború már elveszett volt a németek számára, valószínűleg a Normandiai partraszállás nélkül is. Innentől kezdve a szovjet és a szövetséges csapatok egymással versenyeztek, melyikük tud nagyobb területet kihasítani a már legyőzött, de még ellenálló Harmadik Birodalommal szemben. (A szovjetek és mai napig az oroszok Nagy Honvédő Háborúnak mondják a második világháborút, az USA-ban pedig a résztvevők generációja a Legnagyobb Generáció nevet kapta -- ők azok, akik gyerekek voltak a Nagy Depresszió idején, és fiatalok a világháború idején). Nem csak a területért folyt a verseny, de műkincsekért és a német birodalomnak dolgozó tudósokért is. Így került több egykori meggyőződéses náci tudós is amerikai illetve szovjet laboratóriumokba, hogy a német technológia titkait megosszák elfogóikkal; szabályos fejvadászat volt ez a tudósok után. A legnagyobb fogás Wernher von Braun volt, az SS-őrnagy és náci párttag; zseniális mérnök volt, de hadifoglyok és politikai foglyok, zsidó és roma emberei ezreit dolgoztatta halálra, hogy rakétákat építsen. Ő lett az amerikai űrprogram egyik atyja is; életét tudásának köszönhette, ugyanis az SS-eket az amerikaiak és a szovjetek is rögtönítélő katonai bírósági döntéssel vagy szimplán tárgyalás nélkül lőtték agyon a háború végén.

Image result for wernher von braun space race

A náci háborús bűnös Wernher von Braun a háta mögött a Saturn-rakétákkal, már a NASA alkalmazásában

A második világháborút lezárva gyakorlatilag majdnem-azonnal elkezdődött a hidegháború is, amelyik űrversennyel is együtt járt; mindenki tudta, hogy azok, akik képesek rakétát lőni az űrbe, képesek interkontinentális rakéták előállítására is. 1957-ben amerikai rádióamatőrök megdöbbenve fogták a "beep-beep-beep" jelet az űrből; az oroszok Szergej Koroljov vezetésével a Szputnyik (Útitárs) műholdat sikeresen ki tudták lőni. Ez az amerikaiak rettegését és válaszát azonnal kiváltotta; a Szputnyik-krízis volt a NASA létrehozásának is elsődleges oka. Eisenhower a fellövés után 5 nappal bejelentette: az oroszok megelőzték az amerikaiakat technológiai fejlettség tekintetében, és ha ez így marad, akkor az katonai veszélyt is jelent. (Arthur C. Clarke, aki már a legnagyobb sci-fi írók egyike volt akkorra, egyenesen kimondta: a Szputnyik másodlagos hatalommá degradálta az USA-t. Ez nyilván nem maradhatott így.) A NASA 1958-ban nem csak polgári célú űrkutatás céljával jött létre, hanem védelmi céllal is: az űrből érkező fenyegetéseket is ők voltak hivatottak kivédeni. (Egy másik folyamánya az lett a Szputnyik-krízisnek, hogy dollárszázmilliókat öltek az oktatási rendszerbe akkor, hogy világelsővé tegyék az amerikai oktatást.)

A NASA 1958-ban elindította a Mercury-programot, 7 asztronautával (ők voltak a Mercury-7): Virgil Ivan Gus Grissom, Donald Kent Slayton, Alan Bartlett Shepard, Leroy Gordon Cooper, Walter Marty Schirra, Malcolm Scott Carpenter és John Herschel Glenn. Utóbbi élt legtovább, 2016-ban halt meg, míg Grissom halt meg legelőször közülük, már az Apollo-program asztronautájaként, az Apollo-1 parancsnoki moduljában, a földön, amikor tűz üzött ki rövidzárlat miatt. (Grissom felügyelő az ő nevét viseli a CSI sorozatban, illetve a Star Trekben több hajót is USS Grissom-nak hívnak.)

A program 1963-ig tartott, a Mercuryt előbb a Gemini-, majd az Apollo-program váltotta fel, már egyértelműen a Holdra szállás céljával. Ezt rótta ki nekik feladatul a népszerű elnök, JFK, akit 1963. november 22-én halálos találat ért. Aki már akkor élt, azok számára örökre bevésődött az a pillanat emlékezetükbe, amikor meghallották a halálhírt, pont úgy, mint az én generációm számára a 2001. szeptember 11-i támadás napja. Én akkor tudtam, hogy ez háborút jelent; az 1963-ban élők pedig féltek attól, hogy ez háborút fog jelenteni (a szerző nagymamája például elmondta, hogy a halálhír meghallásakor leült a kerítés mellé, és sírt, mert félt attól, hogy atomháború fog következni). Szerencsére nem így történt, az elnök utóda, Lyndon Johnson pedig bejelentette, hogy elődje tiszteletére az új NASA-központot Kennedyről fogják elnevezni.

John Fitzgerald Kennedy 1962. szeptember 12-én jelentette be, hogy az amerikaiak a Holdra tartanak: "Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a Holdra! Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a Holdra még ebben az évtizedben, és még többet is teszünk, nem azért, mert ezek könnyű dolgok, hanem mert nehezek; mivel ezek olyan célok, amelyek szükségessé teszik, hogy a legtöbbet nyújtsuk, legtöbbet hozzuk ki képességeinkből és energiáinkból, mivel ez egy olyan cél, amelyet hajlandóak vagyunk elfogadni, nem vagyunk hajlandóak elhalasztani, és mivel ezt a célt és más célokat is, teljesíteni akarunk."

A Rice Egyetemen, Texasban elmondott beszéd részlete 1962-ből

Kennedy célkitűzése jól haladt, a NASA a nyilvánosság érdeklődésétől övezve is egyre több célt tudott teljesíteni (bár volt pár zökkenő), az oroszok pedig lemaradtak: már csak azért is, mert Koroljov 1960-ban előbb szívinfarktust kapott, és egyre kevesebbet tudott dolgozni, 1966-ban pedig meg is halt. (1938-1944 között száműzték a Gulagra, és ez kihatott egészségére is. Csoda, hogy túlélte: napi szintű halálfélelme volt, hogy ki fogják végezni amiatt, mert hadititkokat tud.) Ember nélküli indítások után 1968-ban az Apollo-7 már kilépett az űrbe emberekkel a fedélzetén: 11 napig keringett a Föld körül. Az Apollo-8-at ezek után indították útnak, amikor már eléggé biztosak voltak abban, hogy nem fog felrobbanni menet közben. 1968. december 21-én volt a visszaszámlálás, aminek végén a három asztronauta először szabadultak ki el a Föld gravitációs vonzása alól. (Ezt persze úgy kell érteni, hogy kivéve, ha az oroszok titokban kilőttek pár embert az űrbe, anélkül, hogy eltalálták volna a Holdat. Lehetséges, hogy több, 50 vagy annál is több éve halott szovjet asztronauta van úton valahol a Naprendszerben.) December 24-én érték el a Holdat, és álltak holdkörüli pályájára. Karácsony tiszteletére pedig bejelentkeztek, és a Bibliából olvastak fel. Anders olvasta fel az első négy verset, Lovell öttől nyolcig, és Borman a kilencedik és tizedik verset, és ezzel ért véget az adás. 1200 újságíró követte az eseményt, de az semmi: egyes becslések szerint a Földön élő minden negyedik ember figyelte élőben az eseményeket. A televíziós közvetítés még egy Emmyt is nyert!

Az Apollo 8 bejelentkezik, és a Teremtés Könyvének legelejét felváltva olvassák fel

Borman a tizedik vers után ezzel zárta az adást: "Az Apolló 8 legénysége nevében, elköszönünk jó éjszakát, jó szerencsét, és boldog karácsonyt kívánva -- és Isten áldjon mindannyiatokat a jó öreg Földön!" Az asztronauták sértetlenül hazaértek, noha tudták, hogy előzetesen 50%-nál jobb esélyük nem volt erre. Jelentősége ennek akkora volt, hogy a Time magazin az Apollo-8 legénységet választotta az Év Emberének az 1968-as évre.

Related image

Az év emberei, 1968

Bő egy évvel később, 1969. július 20-án az Apollo-11 legénységéből két fő, Neil Armstrong és Buzz Aldrin, megtették az ember első, az egyhatodnyi gravitáció miatt némiképpen bizonytalan lépéseit a Holdon, valóra váltva Kennedy elnök ígéretét, de az már egy másik történet. Könnyen lehet, hogy a Földkelte fénykép inspirálta a Föld napjának 1970-től kezdődő évi megünneplését is. Ahogy Anders mondta: "Ez az egyetlen otthonunk, amink van, és mégis el vagyunk foglalva azzal, hogy lövöldözünk egymásra, nukleáris háborúval fenyegetőzünk, és öngyilkosságra készülünk robbanó mellényben."

Image result for commemorating stamp the Apollo 8 flight around the moon

Az USA postaszolgálata által kiadott emlékbélyeg

Az Apollo-8 Hold körüli útjának leghíresebb feldolgozását Mike Oldfield végezte el, 1994-ben, az Arthur C. Clarke-nek dedikált The Songs of the Distant Earth (Dalok a távoli Földről) című albumán (Clarke-nak 1986-ban jelent meg ugyanilyen címmel egy könyve, ezt tartotta kedvenc könyvének; érdemes elolvasni, magyarul 1990-ben adták ki). Az album elején elhangzanak a versek Anders olvasatában; az első három és a negyedik fele. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://voltegyszeregyamerika.blog.hu/api/trackback/id/tr914514482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.