Volt egyszer egy Amerika

Volt egyszer egy Amerika - XIV. rész

2018. november 19. 22:29 - Balázs Nádasi

A dzsungel és a mocsár

Korábban már bemutattam egy könyvet, mely nagy hatással volt az amerikai történelemre, most egy másikról lesz szó. Eleve ritka az, amikor egy szépirodalmi műnek a valós életben is nagy hatása van (gondolkozzunk csak egy picit el a magyar történelmen; hány politikai akciót tüzelt fel egy regény?), tehát mindenképpen érdemes vele foglalkoznunk; ám Upton Sinclair The Jungle (magyarul: A mocsár) című regénye több ok miatt is kiérdemli a figyelmet.

Image result for upton sinclair

Sinclair könyve számos kiadásban látott napvilágot

A XX. század elején a nagy északkelet-amerikai gyárak elkezdték okádni a füstöt kéményeikből. Írtam már Henry Ford futószalag-gyártósoráról, ahol a munkásait kíméletlenül kihasználta Ford, sőt, véres erőszakkal verte le tüntetéseiket, halottakat is hagyva a földön. Így ment ez mindenhol. A munkásokat védő törvények sehol sem voltak még, az amerikai tőzsdeindex szárnyalt (hol volt még a nagy összeomlás!), az USA épp elkezdett világpolitikai tényezővé válni Theodore Roosevelt alatt, aki fennen hangoztatta, hogy a világpolitika amerikai politika is, és úgy is kell viselkedni. A Szabadság-szobor 1885 óta fogadta a bevándorlókat: olaszok, írek, magyarok érkeztek New Yorkba, hogy aztán vagy letelepedjenek, vagy rögtön továbbálljanak a munkásokat váró és felszívó északkeleti államok üzemeibe: a magyarok New York mellett főleg Detroitba, Clevelandbe, Colombusba, Toledoba, és Chicagoba, azaz Ohio és Illinois államokba húztak, ők voltak az amerikás magyarok, köztük a József Attila által megírt másfél millió kitántorgó emberünk.

Nem csak a gazdaság, de a feketegazdaság is virágzott, a különböző maffiák ekkor kezdték meg működésüket a nagyvárosokban. A politikusok korruptak voltak, ahogy a rendőrök is. Kézről-kézre járt a "boodle", a "dohány", a feketepénz. A pénznek nincs szaga, pecunia non olet, mondta Vespasianus, amikor megadóztatta a gyapjúkallózok (de nem: *gyapjúkalózok) által gyűjtött emberi vizeletet (a vizeletben lévő, annak húgyszagot adó ammónia szükséges a gyapjú tisztításához), és nem volt szaga annak a pénznek sem, ami a kor nagyvárosaiban egyik simlis üzletembertől eljutott az inspektorig, hogy nézzen el neki egyet s mást; nem volt szaga a pénznek, amikor a politikus lefizette a madame-ot, hogy a megejtett prostituált vetesse el a gyereket; nem volt szaga a pénznek, amiből az előkelő ruháikat szabatták maguknak a maffiafőnökök. Az üzlet virágzott, épültek a pályaudvarok, az automobilok, a telefon-hálózatok.

De Chicagoban valaminek mégis volt szaga. Valami "elementális bűz, nyers és szűretlen... orrfacsaró, majdnem hogy bűzlő, rothadó, poshadó." A vágóhidak szaga volt ez. Chicago vasúti és vízi közlekedési csomópont, kapu az ország közepére. Napi 25 000 disznót, marhát, bárányt vágtak itt le, és szállítottak tovább a környező városokba. Ez az orrfacsaró bűz nem csak a hús szaga volt, de tonnányi vér, csont, ín, zsír, pata elkeveredő szaga volt, amikből aztán enyvet főztek, amiből trágya lett.

Chicago - Meat Packing Industry: dressing beef, slaughtering floor, Swift & Co.'s Packing House

1906-ban egy ifjú szocialista, Upton Sinclair megjelentette magyarul A mocsár-ra lefordított, eredetileg The Jungle címet kapó könyvét, melyben a vágóhidak bűze a könyvben végig jelen van. Az olvasó mintha gázolna a vérből, bélsárból, bőrből, húsból összeálló tócsában. A könyv főszereplője, Jurgis Rudkus, litván bevándorló, óránként 17 és fél centért beleket söpör fel a padlóról. A borzalmasan alacsony fizetés és az embertelen munkakörülmények között teljesen reménytelen, hogy élete álma, egy szép otthon és boldog család valóra váljék. Feleségét elcsábítja a főnöke; akit ezután laposra ver. Börtönbe és feketelistára kerül, csavargóvá válik, és végül az Amerikai Szocialista Pártban találja meg helyét. Sinclair könyvét így fejezi be: "Szervezkedjetek! Szervezkedjetek! Szervezkedjetek!... és Chicago a miénk lesz! Chicago a miénk lesz! CHICAGO A MIÉNK LESZ!"

Könyvének hatása nagy volt, de nem olyan, mint amilyenre számított. Az emberek nem rohanták meg a Szocialista Pártot, hogy tagokká lehessenek; viszont Roosevelt szó szerint őrjöngött a Fehér Házban, majd két szövetségi inspektort küldött ki Chicago-ba. (A jelentésük katasztrofális állapotokról számolt be, ám végül azt nem hozták nyilvánosságra; lásd később.) Az energikus elnök emlékezett még arra, hogy a spanyol-amerikai háborúban, amely csak 115 napig tartott, és ahol ő lovasparancsnok volt, több embert halt bele mindkét oldalon a trópusi betegségekbe és a romlott élelmiszerbe, mint a hadi cselekmények során. Reformért kiabált, és megkapta azt; Sinclair könyvének megjelenése ugyanis időben nagyjából egybeesett egy másik történettel, melyet egy, a kormánynak dolgozó kémikus írt. Harvey Washington Wiley volt ez a kémikus; és országos ismertségre tett szert 1902-ben, amikor a "Méregcsoport"-tal ("Poison Squad") kísérletezett. Egyfajta XX. század eleji "suicide squad" volt ez, önkéntes jelentkező élő laboratóriumi patkányok.

Wiley kormányzati alkalmazásban álló kémikusként a különböző élelmiszereket tanulmányozta, illetve az azok tartósításához felhasznált anyagok hatását. Mivel ekkoriban még semmilyen törvény nem szabályozta, hogy a különböző cégek mit írhatnak ki a csomagolásra, ezzel rendszeresen vissza is éltek: glükózszirupot adtak el mézként vagy lekvárként, és így tovább, nem beszélve arról, hogy évente tízezerszámra haltak bele élelmiszer-mérgezésbe amerikaiak a nem megfelelő módon tartósított élelmiszerek fogyasztása miatt. Az amerikai szabadpiaci kapitalizmus szereplőinek egy része mai napig visszautasítja a szabályozást: úgy érvelnek, hogy az csak beavatkozás a szabad piaci folyamatokba. (2016-ban Nyugat-Virginiai republikánus képviselők büszkén "deregulálták", vissza-szabályozták a tejkészítés egyes folyamatait, ittak a nyers tejből, és kórházba is kerültek; Trump azóta számos, környezetet és egészséget óvó intézkedést vont vissza a deregulációs őrületben, azzal indokolva, hogy ezzel a vállalatoknak és cégeknek könnyebb lesz, nem kell annyi bürokratikus szabályozást betartaniuk.) A különböző szabályozásokhoz másképp álltak hozzá az akkori piaci szereplők is: voltak, akik támogatták, voltak, akik nem. Az indokuk nagyon egyszerű volt: a kisebb pénzű, vagy nagyobb profitot remélő cégvezetők ellenezték a szabályozást, a saját termékeiket megbízhatóan magas minőségen tartó cégek viszont egyetértettek vele.

Mivel Wiley hiába próbálkozott megértetni a kongresszussal és a közvéleménnyel, hogy mennyire veszélyes lehet emberi fogyasztásra az újonnan létrejövő vegyipar által előállított tartósítószerekkel (formaldehiddel, bóraxszal, szalicilsavval, nátrium-benzonáttal stb.) különbözőképpen vagy nem megfelelően kezelt élelmiszer, ezért úgy döntött, mint írtam, hogy létrehoz egy emberi kísérletet. Tizenkét önként jelentkezőt szándékosan megmérgezett olyan élelmiszerekkel, melyeket a korban használatos tartósítószerekkel kezelt. 5000 dollárja volt (ez mai pénzen 150 000 dollár, ez olyan 42 millió forint) a kísérletre. Mindent gondosan feljegyzett, szerencsére senki se halt bele a kísérletbe, ami annyira őrült volt, amilyennek hangzott, így az akkori újságok naponta számoltak be róla! Ők tizenketten az akkori idők celebritásai lettek. Egyáltalán nem volt nehéz találnia önkénteseket, sőt, többen is jelentkeztek a feladatra; valaki úgy, hogy "a gyomrom nagyon erős, bármit meg tudok enni."

Image result for harvey washington wiley poison squad

A "Méregcsoport", "Poison Squad". A 12 bátor önkéntes megmérgezte magát vegyszerezett élelmiszerekkel, csak, hogy laboratóriumi körülmények között lehessen azok hatását lejegyezni. A képen csak tízen vannak, felső sorban balról harmadik Harvey Wiley.

A Méregcsoport-kísérletnek, Sinclair könyvének és Roosevelt kiállásának köszönhetően a kongresszus 1906-ban elfogadta a Meat Inspection Act-ot (Húsárú-Ellenőrző Törvény) és a Pure Food and Drug Act-ot, a Tiszta Élelmiszer és Gyógyszer Törvényt, és felállította a Food and Drug Administration-t, melynek első vezetője maga Wiley lett (a hivatal nem csak élelmiszerek, de gyógyszerek minőségellenőrzését is végezte, ezért e kettős név). Végül félmegoldás született: Roosevelt beleegyezett abba, hogy a különböző ellenőrzéseket szövetségi pénzből végezzék el, de legalább lettek szövetségi ellenőrézések, majd az egészet beállította a saját sikerének, és a cégek is elfogadták, hogy megfelelnek a szabályoknak, miután Roosevelt megfenyegette őket azzal, hogy az elkészült jelentést ellenkező esetben nyilvánosságra hozza, ami igencsak ártott volna az üzletüknek.

A Food and Drug Administration bő egy évszázad alatt valószínűleg százmilliónyi emberéletet mentett meg, és hozzájárult ahhoz, hogy az amerikai élelmiszeripar a világon a legnagyobbá váljon. Sinclair nem volt elégedett a hatással. "Megcéloztam a közönség szívét... de csak a gyomrát találtam el", írta.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://voltegyszeregyamerika.blog.hu/api/trackback/id/tr2414381812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása