Volt egyszer egy Amerika

Volt egyszer egy Amerika - IX. rész

2018. október 01. 21:28 - Balázs Nádasi

Egy ember, egy terv, egy csatorna: Panama!

"Egyesek szerint felkelést szítottam Panamában. Dehogy tettem; csak felemeltem a lábamat", mondta Theodore Roosevelt, az egyesület államok bivalyerejű 26-ik elnöke büszkén saját sikerére, hiszen akkoriban még idegen államok választott kormányának megdöntése, akár felkelés szításával, akár fegyveres bevonulással, még mindenképpen az imperialista világhatalommá váló Egyesült Államok aktuális vezetőjének kedvenc délutáni időtöltéseinek egyike volt. Nagyon nem izgatta túl magát "Teddy" azon, hogy mit fog szólni a Kongresszus cselekedetein: nyugodtan kijelentette, hogy "bevettem az csatorna bejáratát!  Elkezdtem a csatorna építését, és elhagytam a Kongresszus épületét, azért, hogy rólam, ne a csatornáról vitatkozzanak." A vita közben pedig folyt tovább a csatorna építéséről, egy olyan országban, amelyet az USA erőszakkal szakított le Kolumbia területéről, hogy Amerika-barát bábkormányt ültessen a bogotai kormány panamai képviselőjének helyére. (Az alcím angolul jobban hangzik, ráadásul palindróm is: "A man, a plan, a canal: Panama!") A csatorna megépítésével az USA bejelentette, hogy mostantól kezdve őt is világhatalomnak illik tekinteni.

Related image

Észak- és Dél-Amerikát kettévágja a Panama-csatorna.
Az Egyesület Államok ezzel a projecttel lett világpolitikai tényező

A csatorna megléte elsődleges fontosságú volt az Egyesület Államok haditengerészete számára, ez már a spanyolok ellen vívott 1898-as háborúban kiderült, amikor az Oregon nevű csatahajónak 71 napba tellett megkerülnie a Horn-fokot, hogy beavatkozhasson a háborúba (amely csak 115 napig tartott, és több embert halt bele mindkét oldalon a trópusi betegségekbe és a romlott élelmiszerbe, mint hadi cselekmények során). Amikor Roosevelt elnökké lett, nagyjából csak azon vitatkoztak már, hogy Nicaraguán keresztül, vagy Kolumbián, annak Panama tartományán keresztül vezessen az útvonal. Mindenképpen jelen akartak lenni Közép-Amerikában: több dél-amerikai ország is el volt európai hatalmak felé adósodva, és Roosevelt attól félt, hogy adósságaik fejében támaszpontokat engednek át a régi világ nagyhatalmainak, ami mindenképpen megsértette volna a Monroe-elvet, miszerint, amerika az amerikaiaké. Roosevelt tehát "a megelőző beavatkozást" részesítette előnyben, és erre a Panama-csatorna megépítése nem csak katonai, de gazdasági szempontokból is ideális indokot szolgáltatott. (A latin-amerikai államok persze már torkig voltak a Monroe-elvvel, mert erre hivatkozva az USA állandóan beavatkozott belügyeikbe.) A csatornát már elkezdte építeni egy francia társaság 1882-ben, a szuezi csatorna megépítőjének, Ferdinand de Lesseps-nek a vezetésével, amelyik addigra 260 millió dollárt veszített azon, hogy nem tudta a csatornát kiásni; több ezer munkásuk halt meg a trópusi erdőben különböző okok következtében, és 1888-ban felhagytak a tervvel -- ami csak el tudott romlani, elromlott náluk: nem csak a betegségek szedték az áldozataikat, de földrengés, tűzesetek, árvízek, földomlások... Az építkezésre megalapított francia cég, a Panama Csatorna Vállalat 1889-ben csődbe ment, a korábbi nemzeti hős, de Lesseps pedig minden bizonnyal a kudarcba részben beleőrülve halt meg 1894-ben. Az amerikaiak többsége szerint már csak emiatt is lehetetlen volt az esőerdőn keresztül megépíteni a csatornát.

Közös képen Ferdinand de Lesseps és Philippe Bunau-Varilla

A kudarcos vállalkozás után nem sokkal egy Philippe Bunau-Varilla nevű francia ember felbukkant Washingtonban, hogy eladja az amerikaiaknak a francia cég "jogait." Ő a francia vállalat élelmezési ügyekért felelős igazgatója volt, a cég csődje után már csak mint egyik főrészvényesnek is elemi érdeke volt, hogy megépüljön az eredeti, francia útvonalon a csatorna, és eladhassa semmit sem érő részvényeit. Neki, illetve különböző érdekcsoportok lobbizásának köszönhetően a republikánus többség a Panama-útvonalat választotta végül a nicaraugai útvonallal szemben. (Az igazsághoz tartozik, hogy a Panamai Vasúti Társaság részvényei a legjobban jegyzett részvények voltak már ekkor az amerikai részvénypiacon, és az amerikai szövetségi postaszolgálat is gyakran igénybe vette a panamai vasutat levélküldemények kézbesítéséhez, mármint a keleti partról a nyugati partra feladott levelek kézbesítéséhez, tehát nem volt teljesen újkeletű az elképzelés.) Az Amerikai Panama-csatorna Vállalatot sebtiben megalapították, és 1902 júniusában a Kongresszus felkínált 40 millió dollárt a francia építési jogokért. Ez a pénz kizárólag a francia céghez került, az ő építési jogaikat vették meg, a kolumbiai kormányt az ügyről elfelejtették megkérdezni.

Image result for teddy roosevelt and panama canal

 Teddy Roosevelt megpróbálja megvenni a kolumbiai földet. A háttérben Uncle Sam integet

Az energiával teli Teddy Roosevelt ekkor szállt be a történetbe. Kolumbia államának egy nagylelkű felajánlással 10 millió dollárt ígért, további 250 ezer dollár éves bérletet, 300 négyzetmérföldnyi területért. A kolumbiai vezetés előbb hezitált, sőt, elutasította az ajánlatot; Roosevelt pedig, akinek az egyik kedvenc mondása az volt, hogy "beszélj lágyan, de egy jó nagy bunkósbottal a kezedben", dühbe gurult; és úgy vélekedett, hogy "ezek a kicsinyes bogotai banditák csak még több pénzt akarnak", és hogy "itt az ideje ezeket a nyulakat megleckéztetni!".

Theodore Roosevelt és a diplomáciai bunkósbot

Első terve nagyon egyszerű volt, úgy gondolta, legegyszerűbb, ha a haditengerészet beveszi a csatorna bejáratát, és annyi katonát állomásoztat ott, amennyit csak kell, ám Bunau-Varillának több esze volt: elutazott Panamába, és a Waldorf-Astoria Szállóban, 1903 október 14-én, panamai szakadárokkal (a csatorna megépítésében érdekelt üzletemberekkel, akik elárulták saját hazájukat) találkozott, és egy 100 000 dolláros támogatás átnyújtása mellett kikiáltatta Panama függetlenségét. (Panama állam független zászlaját B-V. saját kezűleg varrta meg.) Három héttel később, a kolumbiai erők, miután megjelent az amerikai haditengerészet is fenyegetően, keseredetten belenyugodtak a túlerő jelenlétébe és abba, hogy az ország egyik tartománya önállóvá lett (illetve a helyőrséget Bunau-Varilla szintén lefizette, fejenként 50 dollárral). Az első panamai elnök első elnöki mondataival hosszú életet kívánt Rooseveltnek. Amint a hírek elérték a Fehér Házat, rá 76 perccel az USA már el is ismerte Panama függetlenségét. Rá hét napra pedig a két állam megegyezett abban, hogy az USA megkaphatja a kért földterületet, a kolumbiai államnak ígért 10 millió dollárért. A francia követeléseket szintén kifizették. Az USA hivatalosan végig semleges volt Panama állam ügyében, és a földrablást jogilag érvényesítették, "megvették" a használati jogot. Végül panamai részről nem más, mint maga Bunau-Varilla kötötte meg a megállapodást 1903-ban, mint Panama Egyesület Államok-ügyi minisztere.

Image result for teddy roosevelt bunau varilla

A Panamai Köztársaság már a megállapodással a csőrében kel ki a tojásból ezen az 1903-as karikatúrán

1904-ben kezdtek neki az építkezésnek. 1914-re nyitott meg a csatorna, és 1921-ben hivatalosan is késznek minősítették. Az USA ezzel a "szerződéssel" bejelentette igényét arra, hogy ő is birodalom kíván lenni, és ezzel a lépésével valóban felkerült a világpolitikai térképre. Maga Roosevelt tudta, hogy az USA már akkora, hogy nem maradhat tétlen: hitte, hogy az amerikai politika egyúttal világpolitika is, és kárhoztatta azokat a honfitársait, akik tétlenek akartak maradni a világ ügyeinek intézésében.

 

William Allen Rogers karikatúrája, A hírek elérik BogotátA New York Herald-ban jelent meg 1903 év végén

 A csatorna építése egyfelől a maga nemében mérnöki csoda volt, hatalmas teljesítménye az emberi géniusznak (Roosevelt két másik kedvenc mondása, hogy a legfőbb erőnk a szellemünkben rejlik, és hogy ha elhatároztuk magunkat valamire, már félig el is értük célunkat). Sokáig úgy emlegették, mint a modern világ hét csodáinak egyike, mint az emberi elme természet felett aratott felsőbbrendűségének egyik bizonyítéka. Utóbbi időben viszont egyre több kritika érte a vállalkozást, hiszen a hivatalos jelentések szerint 5 609 halottat követelt az építés -- a betegségek, balesetek. Ebből 350 amerikai fehér bőrű volt, a többi mind helyi, színes bőrű munkás. A francia építkezés idején pedig még legalább 25 000-en haltak meg a helyi színes bőrű lakosságból, így akár 30 000 halottat is követelhetett a malária és a sárga láz, a robbantásos balesetek, és a munkavédelmi előírások teljes hiánya együtt, ezzel mindenképpen a valaha volt 10 leghalálosabb építkezés egyikének lehet minősíteni a csatorna építését.

Image result for panama canal deaths

Munkások az építkezésen. A halottak száma akár a 30 000-et is meghaladhatta

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://voltegyszeregyamerika.blog.hu/api/trackback/id/tr5614275685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hátramozdító 2018.10.03. 01:58:50

Hát ez de jó volt, köszönet érte!